Összetörve állok itt előtted, vérem száguld az ereimben
Látom magam gyönyörűszép, mégis fáradt szemeidben
Annyira akartam ezt a szerelmet, odadobtam életemet
Te voltál, és leszel, ki jelenti számomra a végzetemet
Nem bántottál, hisz sohsem lennél velem, soha álnok
Csak jöttek egymásután az üres, értelmetlen kifogások
Nekem pedig hullottak a könnyeim, záporoztak érted
Semmi mást, csupán a szót, és a barátságomat kérted
Ó, én nem haragszok, képtelen lennék gyűlölni téged
De annyira fájdalmas így, kicsi barátodként éljek
Mert én nem erről álmodtam, elmondanám neked
Azt akartam, szerelmes szívem önzőn elvegyed
Rólad álmodtam, édes csókokról, vad éjszakákról
Érzelmektől túlfűtött, zabolátlan, édes vágyról
Én meg tudtam volna gyógyítani, ami szivednek fáj
Mégis hiába volt, meg is vethesz, utálj nyugodtan hát
Keress csak, nem találsz mást széles -e világon
Szívem azért dobog, hogy egyedül téged imádjon
Azért élek, érted múlnak el az üres, véges napok
Mert senki nem tudja, de legbelül a tied vagyok
Ha neked nem is kellett, lelkemben őrizlek, életem
Kicsi kincsem, széjjel már úgysem téphetem
Egyszer rájössz, én vagyok a te védőangyalod
De talán akkor már késő, hiába ölelne a karod